A transzferpiac nyári felrobbanása után nehéz megítélni, hogy egy játékosnak mennyi is a valódi értéke, s miután José Mourinho elsírta bánatát, miszerint többet kellene igazolnia a Manchester Unitednek – nem úgy tűnik, hogy a Juventus argentin csillaga 100 millió euró alatt költözik majd a Szigetországba. De szükség van-e rá a Unitedben, illetve jó lépés lenne-e mindent feladni Torinóban?
Tartja magát egy mondás Buenos Aires-ben: ha valaki argentin, alacsony - maximum középmagas - és 5 évesen egyeneset tud az üres konzervdobozba belerúgni, az menjen focizni. Úgy tűnik, Maradona és Messi után, Dybala is igyekszik eleget tenni eme örökbecsűnek. A kis Paulo jelenleg az aktuális kedvenc Argentínában, én pedig nem vagyok jós, de Mourinho legutóbbi nyilatkozata vélhetően nem lefelé kerekíti majd csapata téli célpontjainak ázsióját, s ha hinni lehet a híreknek, immáron nem Antoine Griezmann az első számú kiszemelt az árnyék ék pozíciójára, hanem Paulo Dybala. Persze ha az ember kicsit gondolkodik a dolgokon, nagyjából összeáll az ügy hogyanja és miértje: Dybala ügynöke meglepő módon Mino Raiola, aki nem kevés összeget legombolt már a United múltbéli igazolásainál; Paul Pogba és a Juve 10-ese országos cimborák; Griezmann pedig – feltehetően – szívesebben szerződne Lionel Messi mellé, mintsem a barátságtalan időjárásáról híres Manchester egyik külvárosába. Az argentin szerződése 2022-ig él a Zebráknál, de Raiola már szeptemberben arról spekulált, Dybalának távoznia kellene karrierje érdekében – de lehetőleg nem Barcelonába, hanem – az utalásokon keveset gondolkodó – City-United páros valamelyikébe. De ne legyünk rosszmájúak, a dörzsölt olasz mindig ügyfelei érdekeit tekinti szem előtt, épp ezért „csak másodlagos” az a kevés pénzmag, ami csurran-cseppen egy-egy szignózás alkalmával.
Mit hagyhat ott Torinóban Dybala?
Röviden: egy minden évben bajnokaspiráns csapatot. Allegri munkája azért szezonról szezonra igazolja magát, hiszen a Juventus idén sem adja majd alább a dobogónál, mindemellett a Bajnokok Ligájában is számolni kell az Öreg Hölggyel. Ezt a kérdést sokkal inkább célszerű megfordítani, minek után kirajzolódni látszik az idei szezon féltávjára: a Juventus játékosai bántóan kevés gólt szereznek Dybala kivételével. Az argentin 12 bajnoki találatához egyedül Gonzalo Higuain tud felzárkózni a maga 9 góljával, őket azonban csak Mario Mandzukic követi néggyel. Nem nehéz hát kitalálni: ha Paulo Dybala távozik, a Juventus bajnoki reményei kőkeményen megcsappanhatnak (már ha januári távozásról beszélünk). A szurkolók újdonsült kedvenc 10-ese persze attól is különleges, hogy brutálisan képes befolyásolni egy találkozó képét. Igazi meccseket eldöntő játékosról beszélünk, aki ha muszáj, egy csapásra vállára veszi az egész csapatot, s lendíti át azt a holtponton. Mondjuk, úgy baromira könnyű, ha valaki olyan technikai képzettséggel rendelkezik, mint Dybala: nagyon ért a cselezéshez, a távoli lövésekhez, s ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy mikor pontrúgásra kerül sor a Juve meccsein, az argentin lesz az első, aki a labda mögé áll. Bal lábával nem igazán van olyan, amire ne lenne képes, így Allegri szabad kezet adott neki a játékra. Ez persze valahol visszás is lehet, hiszen Dybala rendszerszinten nem kifejezetten eszes játékos: ő nem fog minden alkalommal visszazárni védekezésnél, és sokszor hajlamos is bealudni, mikor az ellenfél jön a labdával. De úgy vélem, botorság lenne felróni egy támadónak azt, hogy nem védekezik eleget – főként nem a Juventus felállásában. Dybala kapcsán sokszor emlegetett kérdés, hogy mit és hol is játszik valójában. Szokás rá azt mondani, hogy alapvetően támadó középpályás poszton érzi otthon magát, de sokkal inkább amolyan ’shadow striker’, azaz árnyék ék, aki - főleg - Higuain mögött van elemében. A mozgása sokszor nagyon hasonlít Messiéhez - abban az értelemben, hogy megjósolhatatlan és lekövethetetlen a következő mozzanata: alacsony súlypontja miatt könnyen tud cikázni a védők között, ennek fényében pedig úgy tolja meg a labdát, hogy azt mondjuk rá: ez már-már teljesen ütemtelen.
Mit kell foltozni Manchesterben?
Az már világos, hogy a United legfőbb problémái két dologból erednek:
1, nagyon sokszor hiába alakít ki fölényt a csapat, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a labdával. Ezért megy a tologatás, amíg valaki el nem lövi a labdát, s jobb esetben az be is akad a hálóba. De inkább az jellemző a United jelenlegi formájára, hogy tanácstalanok Mourinho játékosai, ezért nagyon sokszor erőből akarnak mindent megoldani – főként Romelu Lukaku testi fölényét kihasználva. Magyarán: kevés a meccset eldönteni képes játékos.
2, Paul Pogba hosszabb távollétei esetén nincs a középpályán kreatív embere a csapatnak, ami ahhoz szükséges, hogy a United védekezésből átvigye a labdát támadásba. Nemanja Matic fantasztikus szűrő, s a támadásépítésben is képes kreatívan kivenni a részét, de a kettő együtt nem megy – főleg annak fényében, hogy Pogbán kívül nincs igazi középpályása a csapatnak. A kezdeti bizalom után Ander Herrera eltűnt a keretben, s inkább epizodista lett belőle. Önmagában persze Dybala érkezése nem oldja meg azt a végtelenül egyszerű problémát, miszerint nincs meg a gördülékeny átmenet hátulról elölre, de ha érkezne az argentin, Paul Pogba sem a formán kívüli Mkhitaryan helyett szervezne egyedül.
Innen nézve valamelyest érthető, mitől eshetett vissza a kezdetben éles United játéka. Henrikh Mkhitaryan valahol elvesztette a fonalat, s képtelenség olyan embert találni a United 10-es posztjára, aki huzamosabb ideig képes adogatni a key passzokat – vagy saját maga gólokkal hozzájárulni a meccshez. Jesse Lingard tűnik eddig a befutónak: ő nagyon jól tudja játszani azt a fajta árnyék éket, ami Mourinho taktikájába talán a legjobban illene. Persze a 25 éves angol azért egészen más játszik a csatár mögött, mondhatnánk azt is, inkább a center mellett helyezkedik el, folyamatosan presszingelve a védőket – azokat hibára kényszerítve. Azt azonnban nem hinném, hogy Mourinho Lingarddal a középpontban képzeli el a csapat gerincének egyik legfőbb pillérét. No, nem azért, mert annyira kutyaütő lenne a United 14-ese, csak eddig semmivel nem szolgált rá arra, hogy bátran lehessen nevezni egy Barcelona vagy Juventus elleni kezdőcsapatba. Igazából Lingard az év végére kapta el nagyon a fonalat, s kétség kívül ígéretes is ez a mutatvány, ám több a kérdőjel vele kapcsolatban, mint a válasz.
A végső megoldás: Dybala?
Talán. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy az argentin önmagában elegendő ahhoz, hogy a United ledolgozza azt a szakadéknyi hátrányt, amit Pep Guardiola okozott a City-jével. Az méginkább aggasztó, hogy az előző mondatban nem a jelenlegi bajnokság adja a kontextust, hanem inkább a fejlődés, ami egy laikusnak is inkább látható a spanyol edző csapatánál, mint Manchester vörös felét nézve. Mourinhónak szüksége van Dybalára, de azt nem állítom, hogy Dybalának ugyanennyire kell a portugál edző személye. Az argentin szeret játszani, a reflektorfény általában övé is a rangadókon, de a United nem igazán arról híres José kezei alatt, hogy ezen 90 percek alatt teret engedjen olyan játékosoknak, mint amilyen Dybala. Magyarán: inkább öli a focit ilyenkor Mourinho, ahhoz pedig felesleges fontszázmilliókért csatárt szerződtetni. De könnyen elképzelhető, hogy az a csapatépítés, amiről a portugál beszél, pont Dybalával teljesedhet majd ki. Nem lehetetlen, hogy ő lesz az egyik utolsó láncszem Mourinho elgondolásában, s azért annyira nem is borzasztó az idei Manchester United, hogy minden áron a hibát keressük a portugál edzői munkásságában.
Dybala nyilvánvalóan hatalmas erősítés lenne klasszis-szinten a Unitedet nézve, hiszen kevés olyan minőségi játékos van a csapatban, akik nem csak kiemelkednek a középmezőnyből, hanem olyat tudnak, amit a világon kevesen. De tovább is mehetek: David de Geán és Paul Pogbán kívül nincs olyan játékosa a Unitednek, aki beférne mondjuk a világ legjobb csapatainak kezdőjébe (ettől persze még sok-sok szerencsével, alkalmas bármilyen közepesnél jobb keret a Premier League megnyeréséhez). Vannak ugyanakkor komoly tehetségek, mint Martial, Shaw, Lukaku vagy Rashford, illetőleg sokat tapasztalt „öregek” Matic, Ibra vagy Mata személyében. Azonban meccset eldöntő klasszis elvétve található a United keretében, így inkább a középszerűség az, ami az esetek nagy többségében Mourinhóék vesztét okozza egy-egy hosszabb menetelésben (PL). Hogy ezen az argentin támadó segítene, nem is kérdés, de egy fecske nem csinál nyarat – így Paulo Dybala esetleges leigazolása is inkább jó PR-fogás, valamint erőfitoktatás lesz kezdetben a manchesteriek részéről. Ahhoz, hogy az ő szerződetése eredmények szintjén is működjön, kell minimum egy belső középpályás, s egy magas kvalitásokkal rendelkező jobbszélső, mivel Juan Mata véleményem szerint, nem elegendő a poszt megoldására.
Nagy kérdés, milyen üzenettel bír az, ha Mkhitaryan távozik, Dybala pedig érkezik. Ettől talán semmi nem változik majd a United játékában. Azt sem gondolom, olyan feltétlen nagy mellkas döngetésre van szüksége a Vörös Ördögöknek, jelezve ezzel: ’még mindig csábító név vagyunk’. A vonzerőt nem ebben mérik, az év eleji United pedig lendületesen, fiatalosan bánt a támadásokkal. Valahogy arra az útra kell visszakerülnie a Mourinho-alakulatnak, mert addig hiába Dybala klubrekordért – van, ami vele se változna.
