Az idei nyár különös fintora volt, mikor Álvaro Morata és Romelu Lukaku is egyaránt elhagyták akkor aktuális csapataikat, s mindketten oda igazoltak, ahová senki nem gondolta volna. A Mourinho által üldözött Morata végül Londonban kötött ki, míg a belga Lukaku Manchesterben talált új otthonra. Kétségtelen, hogy mindkét együttes fantasztikus játékosokat szerzett, de Morata hosszú évek óta az a csatár, akire a Chelsea-nek úgy volt szüksége, mint egy falat kenyérre.

A Premier League-ben vannak örök igazságok: esős, hétfő estén nem fogsz jó meccset játszani Stoke-ban, az Arsenal mindig összeszakad a tavaszra, a City senior akadémiája igazából Londonban, az Emirates-ben van, s a Chelsea Drogba óta keresi azt a csatárt, akivel maradéktalanul elégedett lehet mindenki. Most úgy tűnik, meg is találták Morata személyében. A kegyvesztett madridi támadó úgy fordított hátat Zidane-nak, ahogy az illendő volt: játszani akart, de a kezdőcsapatba esélye sem volt bekerülni Ronaldo miatt, s persze a Blancók taktikája sem éppen az erőcsatárok kiaknázásáról szól. Így hát Morata vörösre festette a haját, s alig várta, hogy újfent José Mourinhóval dolgozhasson, ám a portugál megelégelte Florentino Pérez pofátlan és egyben makacs transzferpolitikáját, így Álvaro piros kobakkal mehetett vissza Madridba – várva, hogy esetleg mégis meggondolja magát a United, s kifizetik érte a kért összeget. Ám ez nem történt meg, Manchesterben inkább Lukakuban látták a megoldást, s Wayne Rooney gyors elsózásával két legyet ütöttek egy csapásra a Vörös Ördögök: az utóbbi években kiváló visszahúzó funkcióval, s támadásokat fékező képességekkel ’megáldott’ Rooney-t bevonták a Lukaku-transzferbe, a belga pedig azonnal Mourinho újdonsült erőcsatárává vált. Volt a dolognak persze kellő pikantériája: az Antonio Conte által szintén csábított Romeluért ők is letettek - a United ajánlata után - egy valag pénzt, de Lukaku ismét Mourinhót választotta, így a hoppon maradt Conte kezdhetett komolyan aggódni. Végül az állítólag második opcióként a háttérbe pakolt Álvaro Morata képességeiről sikerült meggyőznie az olasznak a Michael Emenalo által irányított Chelsea-vezetőséget, s azonnal le is szurkoltak a Real Madridnak – egyes hírek szerint – 80 millió eurót. Rossz üzletet nem kötöttek, az egyszer biztos.

Megmondom őszintén, sem a United, sem a Chelsea, de legfőképp a Madrid szurkolóit nem értettem, mikor Morata képességeit vitatták a nyáron. Számtalanszor olvastam, hogy a spanyol: 

• nem gólerős, szökőévente eredményes, nincs benne 20 gól fölötti szám (Ibra, Costa általában bőven e felett termelnek).
• csak erőcsatárnak való, annak viszont remek.
• technikailag meg sem közelíti Benzemát és Vázquezéket.
• magas, csak fejelni tud igazán, a földön esélytelen az egydimenziós játéka miatt.

No, ezeknek az érveknek pusztán azok dőlhettek be, akik nem látták Moratát folyamatos játéklehetőség mellett játszani a Juventusban. Az olaszoknál ugyanis nem hiába volt közönség kedvenc: csodálatosan használta ki fizikális adottságait a párharcoknál, kiválóan indult meg a labdával, s összjátékban sem vallott szégyent Pogbáék mellett. Hiába a 93 meccsen szerzett kevésnek tűnő 27 találat: Morata bebizonyította, hogy a legmagasabb szinten is tud alap- és húzóember lenni egy topcsapatban, a Madrid pedig vakarhatta is a fejét, hogy bagóért elsózták a kedvenc cserecsatárukat. A spanyol viszont nem tanult semmiből, otthagyta Torinót és hűséges Madrid-szurkolóként visszarohant Pérezhez, ami érzésem szerint óriási hiba volt akkor. Ugyanis ismét a kispadon találta magát, viszont a BL-győzelem meglehet, kárpótolta fejlődése megtorpanásában.

Álvaro Morata a legjobb döntést hozta meg nyáron karrierje szempontjából: amíg Ronaldo a Real első számú embere (s még legalább 2-3 évig az is lesz), addig a spanyolnak nincs esélye a kezdőben ragadni huzamosabb ideig. S ne felejtsük: Karim Benzema is hosszú távú szerződést kaphat a jövőben, ami igazolja, Zidane sem szánt volna komolyabb szerepet Moratának. Így kapóra jött a United, majd a Chelsea konkrét érdeklődése, a PL-kompatibilis Álvaro pedig bombaként robbant be az angol foci világába, egyúttal ismételten bizonyította: ha lehetőséget kap, él vele, ahogy az egy húzóembertől illő is. De nézzük meg, hogy mit is jelent ez a számok nyelvén:

• Morata első 6 PL-meccsén 6 gólig jutott (hármat fejjel, hármat jobb lábbal szerzett), 2 gólpasszt osztott ki.
  
  
• átlagosan 76 percenként szerez gólt.

• legalább 1 kulcspassza van meccsenként.

• meccsenként 3 kapura lövéssel operál, s legalább két ziccert kihagy (köszönhetően a Chelsea rendkívül gólratörő és offenzív játékának).

• 40% a lövés/kaput eltaláló lövések aránya

• a párharcait csak 28%-ban nyeri meg.

• a megindulásainak csak harmada végződik sikeresen.

• 69%-os pontossággal passzol.

• remekül nyitja a területeket Pedrónak és Hazardnak is: a baloldalra kihúzódva sem ügyetlenkedik, már 7 beadása volt a szezonban, de természetesen ő érkezik leginkább tökéletesen a bepasszolt labdákra. Csapattársa, Azpilicueta már 4 gólpasszt is kioszott az idényben, mindet Moratának, ami Európában szétnézve, a legjobban működő párossá tette őket.

Morata fizikális adottságai megkérdőjelezhetetlenek, mégsem teljesen erre van kihegyezve a Chelsea játéka. Egyrészt, mindössze egy darab pontrúgásból szerzett találatuk van, míg a maradék 11 mind-mind akcióból született, s Conte rövid passzos taktikájához elengedhetetlen, hogy csatára képes legyen megfelelő ütemben, pontosságban emberhez passzolni. Moratánál csak Agüero (79%), Lacazette (76%), Lukaku (71%) és a klasszikus értelemben nem igazán center Roberto Firmino passzolnak jobban (73%) a top 6-ból, míg Harry Kane a lista legalján van ebből a szempontból (65%).

A kapura lövésekben csak Kane (6,5), Lukaku (4,5) és Agüero (3,8) előzik meg a spanyolt (3,3), amely a tekintetben remek mutató, hogy Agüero, Lukaku és Morata 6-6-6 góllal vezetik a PL góllövőlistáját.

A Chelsea játéka nem a beadásokra épül, de 17 beívelés nagyjából minden meccsen megvan a Kékeknek, a támadások szele pedig általában a jobboldalról történik (köszönhetően Azpilicuetának), ez 38%-ot jelent, míg középről 32-, balról pedig 30%-ban törnek az ellenfél kapujára. A kapura lövéseknél nem meglepő, hogy főként középről jönnek a Chelsea bombái (50%-ban – balról 21%, jobbról 29%), a 16-oson belül a legmagasabb a lövések aránya (49%), míg meglepő, de főként messziről próbálkoznak Hazardék (48%-ban), s csak 4% azon lövések aránya, amelyek a hetes környékéről érkeznek.

Antonio Conte taktikáját nem tudni mennyiben befolyásolta az, hogy Lukaku helyett Morata érkezett, hiszen fizikalitásban a spanyol fel sem veheti a versenyt a belgával, de jól látható: Morata jelenleg kihagyhatatlan láncszem a Chelsea-ben, s a relatíve rövid előszezon ellenére is tökéletesen beilleszkedett a csapatba, nem mellesleg szükségtelen pusztán a fizikai erőfölényre szorítani egy Chelsea-csatár szerepkörét. Ahogy Lukaku képességeit Manchesterben sem az ívelgetésre és a temérdek beadásra használják, nehéz lenne elképzelni, hogy Conte ellenkezőleg pont erre hegyezte volna ki elképzeléseit Londonban. A tavalyi Chelsea erőssége viszont sokszor ebben rejlett: Diego Costa gyakorlatilag „kitaposta” az utat Hazardnak és Pedrónak, a két kis szélső pedig a kapu előtt azt hozta, amit kellett. Emellett azt se felejtsük, hogy Morata szerepköre sokkal másabb idén, mint tavaly Costáé: egyrészt Diego brutálisan kivette a részét a védekezésből, rengeteget szerelt, tisztázott (fejjel is a szögleteknél) és nem egy lövést is blokkolt. Ezzel szemben Morata ritkán ér labdába saját térfelén, amint az a lentebbi hőtérképeken is látszik.

Idén már kevésbé a kontrák megszállottja Conte, konkrétan egy gólt sem szereztek még augusztus közepe óta visszatámadásból, sokkal gólratörőbbé váltak a londoniak, dominálnak a mérkőzéseken, beszorítják az ellenfelet, sortűz alatt tartják a kaput. Ebben Moratának pedig lényeges szerepe van, s egyáltalán nem kisebb, mint tavaly Costáé. Rögtön kezdjük azzal, hogy a mostani kilencesben nincs ott minden meccsen a piros lap, a váratlan, kellemetlen döntések a pálya minden szegletében.

Én úgy látom, a Chelsea sokkal inkább szerethetőbb, kedvelhetőbb csapattá vált Costa kiválásával, ám Antonio Conte különös edzői módszerei továbbra sem lehetnek szimpatikusak a legtöbb szurkolónak. Akármennyire megkérdőjelezhető is volt Costa stílusa, arra nem szolgált rá, hogy mindenfajta szakmai indok nélkül – eddigi londoni pályafutásához méltatlan módon - gyakorlatilag elzavarják a csapattól (főként, hogy a liga legjobb csatárai között volt évek óta). Mindenesetre, történt, ami történt, Diego Costa már az Atletico Madrid játékosa (komoly pénzmosással ügyesen túladtak rajta 65 millióért), Álvaro Morata pedig a Chelsea-drukkerek aktuális kedvence. S mivel ez a poszt Álvaróról szól, zárjuk is vele az elemzést: a filmsztár fizimiskájú Morata remek fogás, a liga egyik legjobb centere, Didier Drogba óta a legkiegyensúlyozottabb, „funkcióját” tekintve legmegbízhatóbb Chelsea-csatár, marketing szempontból szintén nagyszerű „beruházás” volt (a lassan spanyol B-csapattá váló Chelsea kezdő a mezeladásokat tekintve sem gyenge), de ami a leglényegesebb: Conte bírja őt.

Úgy tűnik, ez pedig mostanában nagyban befolyásolja egy Chelsea-csatár életét. Abban viszont a kelleténél nem kívánok jobban elmélyülni, hogy Roman Abramovich és Emenalo mennyiben érintettek egy-egy transzfer esetében, ezt majd meghagyom a londoni szurkolóknak a kommentszekcióban. De van egy sejtésem...