A következőkben Duncan Castles interjújának magyar nyelvű fordítása olvasható, melyet José Mourinhóval, a Manchester United szakvezetőjével készített, s amely a The Sunday Times hasábjaiban jelent meg.
„Nagy csapatokat irányítok, de mindig ugyanazokkal a problémákkal találkozom... megkapom az óriásokat, de ezek az óriások mindig különbözőek, ha bajban vannak.”
Kezdetek az Old Traffordon
„Nos... ez a történet nagyon gazdag és ennek a történetnek van egy vége is. Egy periódus eleje mindenképp fájdalmas, főleg a múlt miatt. Ez a súly mindenki vállát nyomja. A játékosokét, a menedzserét, mindenkiét a csapatnál. A vezetőségét, még a tulajdonosokét is, mivel csak ahhoz vannak szokva: győzelem, győzelem, győzelem. Aztán mikor ez hirtelen megáll, érthető a teher is. De minden mögött okok vannak. S a legfőbb ok számomra, hogy a Premier League legjobb menedzsere visszavonult. Ez a legegyszerűbb oka ennek, s ez azért sokkal mélyebb dolog, mint ahogy gondolnánk. Voltak változások a többi csapatnál. Itt ilyesmi nem volt. Minden lépés, ami egy csapatot sikeressé tesz, s azok a folyamatok, amelyek ezzel járnak - azt hiszem, ez nálunk megállt valahol az időben. Mikor azt mondom, hogy „klub”, akkor a csapatra gondolok, ők voltak nagy-nagy bajban. Egyáltalán nem a klub. Mert egy csapat sokkal többet jelent, mint az eredmények. Ott a szurkolótábor, a biznisz, a reklámok, a merchandising, az egész szenvedély, ami a világon körülveszi a Unitedet. S egy olyan alakulat, mint a Manchester United, ha 1-2-3-4-5 vagy 10 évig nem nyer semmit, akkor is Manchester United lesz. Ezért a klub soha nem lesz bajban. Más csapatok láthatóan fejlődtek, ez pedig itt nem volt jellemző, főleg nem azon pontokon, amelyek nagyon fontosak lettek volna egy csapat életében. Így az első lépés az volt, hogy a csapatot visszatereljük a helyes útra. Nyilvánvalóan azon dolgoztam az első szezonban, hogy ezen javítsunk, hogy ezen tekintetben fejlődjünk. De azt is tudom, hogy a klubnak „etetnie” kell a szurkolókat, helyre kell állítani a játékosok önbecsülését, és motiválni az embereket. Ezt nem lehet sikerek nélkül. Ezért harcoltam keményen a trófeákért. Ezért preferáltam jobban az Európa-liga megnyerését, mint a harmadik vagy negyedik helyet a bajnokságban. Mert a legjobb módja a fejlődés felgyorsításának: a sikerek. Mivel a győzelem mosolyra fakaszt, jobbá teszi a hangulatod, empátiát keltesz az emberekben emiatt, meg tudod vele győzni a játékosokat, hogy még többet adjanak. Ez egy nagyon sikeres út volt az előző szezonban, mivel önmagában is nagyon fontos volt az elmúlt idény: nem pusztán a Bajnokok Ligájába való visszatérés okán. Hanem, mert akkor tettük mindezt, amikor épp a fejlesztés, a fejlődés időszakában voltunk.”
„Ma már jobbak a lehetőségeink a munkát tekintve: jobb az orvosi részlegünk, az elemző részlegünk, a megfigyelő hálózatunk, a médiával való kapcsolatunk – főleg azért is lényeges, mert senkit nem cseréltünk le, ami nagyon fontos. Mikor megérkezel egy klubhoz, aztán mindent meg kell változtatni, s még fejlődni is kell, nos, nem ez a legkönnyebb dolog. De mi megpróbáltuk. Nem is szeretem a „fejlődés” szót. Sokkal inkább úgy mondanám: megpróbáltuk beültetni a fejekbe azt a gondolkodásmódot, amit én szeretek, ahogyan én gondolkodom. Szóval a játékosoknak meg kellett tanulniuk, hogy én miként dolgozom és hogy mit szeretnék látni tőlük. Ez egy hatalmas kihívás volt - és még mindig az. Úgy persze felgyorsultak az események, hogy jöttek a jó eredmények, de ez a kihívás még mindig folyamatban van.”
Fontos láncszemek
„Vannak játékosok, akik képesek megváltoztatni egy csapat sorsát, s akik hatalmas szereppel bírnak a fejlődést tekintve. Vannak, akik fontosak a képességeket és a stabilitást tekintve. Aztán vannak azok, akikre nincs szükséged, mert már megvan a csapatod. Mikor megérkeztem, szükség volt olyan emberekre, akik személyiségükkel és képességeikkel adhatnak valamit a csapathoz, ami például elveszett az elmúlt években. A klub egyetértett abban, hogy Paul Pogba az a játékos, aki minden szempontból nagyság lehet a következő 10 évben. Megszereztük Zlatant, akiről tudtuk, hogy nem lesz velünk 5 vagy 6 évig, de ő olyan ember, aki úgy gondolkodik ’Ez egy nagy csapat, de én is nagy vagyok!’. Ő olyan volt, akinek nem kellet megbírkóznia a nyomással, amit a klub ráhelyezett. Mkhitaryan és Bailly olyan kvalitásokat jelentettek, amelyeknek híján volt a csapat. Mickinek szüksége volt időre a beilleszkedéshez, de a csapatnak szüksége volt egy ilyen multifunkcionális játékosra, aki minden támadó poszton bevethető. S kellett egy gyors, de kemény belső védő. Ismét ott vagyunk, hogy mindenkit Riohoz és Vidic-hez kell hasonlítgatni, de Bailly egy olyan játékos, aki remek személyiség és felnőtt a Premier League-hez.”
Új szezon, régi arcok
„A második szezonban vagyunk, s tudjuk, hogy – egy másabb, emberi perspektívából tekintve is – speciális csapatunk van, nagyon különleges emberekkel. Ez abból a szempontból különleges, mert nem vehetsz egy nagyon jó játékost, aki viszont nem olyan remek ember. Egyszerűen nem hazárdírozhatsz. Sok műsort nézek a Sky-on, Henry-val, Roy Keane-nel, Kenny Dalglish-sal, és Dalglish mondta egyszer ’Mi hárman már sok-sok trófeát bezsebeltünk, de biztosan nem emlékszünk egy olyanra sem, amelyet nem olyan öltöző tagjaként gyűjtöttünk be, amely egyenként is remek emberekből állt.’ Teljesen igaza volt. Az edzői karrieremben is akkor értem el a legnagyobb sikereket, mikor a csapat is különleges volt.”
„Lukaku gyerekként volt a játékosom. Elhagyta akkor a csapatomat, mert több játéklehetőséget akart, de pontosan tudta, hogy nem gyorsíthatom fel csak amiatt a dolgokat, hogy perceket kapjon. Remek srác, és nagyon közel áll Paulhoz (Pogba). Aki pedig közel áll Paulhoz, az olyan lesz mint ő. Lehetsz humoros, lehetsz nyitott a világra, élvezheted az életet – úgy, hogy profi maradsz közben. Matic-nál pedig talán jobb játékosom soha nem volt. Van valami közös bennünk, ami összeköt minket örökre. Volt egy meccs, ahol a padon ült és 45. perc után behoztam, majd a 70. vagy 75. minutum környékén le is kaptam a pályáról. Az újságok sztorit akartak, talán a véremet is, talán mindkettőnkét. Rettentően szomorú volt. Én is az voltam, mert ez egyáltalán nem volt szép dolog tőlem, s ezt soha nem ismételném meg a karrierem során újfent. De a következő napon odajött hozzám és azt mondta: ’Nem vagyok boldog, de ez az én hibám. Nem örülök annak, amit tettél velem, de megértettem, hogy ez miattam volt. Tudom, hogy ahogy játszottam, amiatt szükség volt a változtatásra. Szóval, lépjünk ezen tovább.’ Nem sok időt töltöttünk ezután együtt, mert nem sokkal később kirúgtak engem. De már ismételten az „én emberem”, olyan, akit akkor is közel tartottam magamhoz, amikor nem dolgoztunk együtt. De tudom, az, hogy ő most itt van, sokkal többet jelent a tapasztalatnál.”
„Lindelöf az egyetlen játékos, akivel nem dolgoztam korábban. De Portugáliában kontroll alatt tartottam – már ami az információkat jelenti. Ismerem a játékosok kvalitásait, sokat tudok a magánéletükről.”
Defenzív foci?
„Valószínűleg nem fogja senki azt mondani, hogy jól játszottunk tavaly. Azt mondják, sokat foglalkoztunk a védekezéssel, mivel sok meccset hoztunk kapott gól nélkül. Nem tudom, de nem is érdekel nagyon. A mi fejlődésünk globális minden szinten: és nem fejleszthetsz egy csapatot anélkül, hogy a játék különböző aspektusait ne fejlesztd jobbá. Az elmúlt két év PL-győztes csapatai szuperdefenzív csapatok voltak, gyilkos kontrajátékkal. Szóval, ez egy módja annak, hogyan nyerj PL-trófeát. Tudom, hogy ez nagyon népszerű, s ezt próbálják megismételni az emberek, de mi nem ezen az úton akarunk haladni. Játszani akarjuk a futballt, s ezt akarjuk a játékosainkba is belenevelni. Nem fogunk hét emberrel védekezni. Játszhatsz öt védővel, két védekező középpályással. Megpróbáljuk majd másképp csinálni. Van, amikor az ellenfél erősebb, s arra a következtetésre jutsz, hogy meg kell tenned ilyesmit. Nekem ezzel nincs gondom. Mi nem így fogunk játszani, annak ellenére, hogy így nyilván lehet bajnokságot nyerni.”
Ha elfogy a motiváció...
„Azokban a pillanatokban, amikor nem vagy a topon, van egy bonyolult periódus, néhány vereség, jön egy rossz érzés, amit próbálunk elhessegetni olyasmivel ’Hé, nyertünk huszonvalahány bajnokságot, nem oyan régen kupát is, még mindig mi vagyunk a legjobbak. Gyerünk!’. De a végén mind egymásra nézünk és azt mondjuk: ’Ezek nem mi vagyunk.’. Boldogtalanok vagyunk, ha nem megy, ezen pedig semmi nem változtat. Szóval ne próbáljunk elrejteni semmit, ezek nem mi vagyunk. A nyáron elmentem a portugál házamba, az irodámban ültem és a falra pillantottam: néhány trófea, medál, győztes mez, egy kis történelem, közben pedig azt gondoltam: „Bassza meg, annyi mindent elértünk!” De mindegyik csak egyetlen pillanat volt, a szezon pedig újra elkezdődött. Tudod, ez egy olyan fajta munka, ami örökké tarthat, ha akarod. És én ezt akarom. Amikor boldog vagy attól, amit elértél és nem álmodozol tovább, nem akarod a negyedik PL-címet, az ötödik Ligakupát, a harmadik BL-címet – akkor élvezd tovább az életed Los Angeles-ben. Ne gyere vissza az előszezonra. Azonban ’ezek nem mi vagyunk’."
Fordította: Besenyei Balázs
