Hajszárító

- futball, csak saját felelősségre

Ibra tulajdonképpen nem hiányzott a pályára

2017. augusztus 24. 21:59 - hajszaritoblog

Zlatan Ibrahimovic visszatérése a Manchester Unitedbe egyáltalán nem volt váratlan. Már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, a svéd klasszis nem az a fajta, aki befejezetlen munkát hagy maga után, s nem titkolt célja ezúttal is a bajnoki cím elhódítása lesz – immáron angolhonban.

Talán nem mondok azzal nagy újdonságot a United-drukkereknek azzal, hogy Ibra tulajdonképpen nem hiányzott a pályára – legalábbis az eddig látott bajnoki mérkőzések után semmi nem utal erre. Az ő jelenléte sokkalta inkább az öltözőben, a klub légkörében fontos. Gondolom ezt José Mourinho új Manchester Unitedje alapján, amely a gyors, precíz kontrákkal és a hihetetlen presszinggel lényegében megteremtette azt, amelyre Ibra tökéletesen alkalmatlan: labdával vagy labda nélkül sprintelni az ellenfélre, amiben viszont Romelu Lukaku és Marcus Rashford egyaránt kiválóak. A svéd viszont ezt nem tudja – vagy mondjuk úgy, kicsit korlátozottabban -, ám a rövid passzos játékban még mindig kiváló, amely azért ott van a United játékában is, hála Mkhitaryannak vagy éppen Juan Matának.

Ibra elsőszámú csatár biztosan nem lesz, ezt valószínűleg megrövidített fizetése is borítékolja már (állítólag közel a felére csökkentette a vezetőség a tavalyi bérét). Azzal viszont, hogy visszatért, részint Zlatan, részint pedig a Manchester United renoméja is újabb pluszponttal gazdagotott:

1, Ibra nem fogja karrierjét egy „szerencsétlen pillanat” miatt befejezni, sőt lehetősége lesz arra, hogy Angliában, a Premier League-ben is bezsebelje a bajnoki címet, amit eddig mindenhol megtett. Nyilván gólkirályi címre nem fog törni, de emlékezetes pillanatok fűződhetnek még a nevéhez.

2, a United üzent ezzel a riválisoknak, ugyanis egy csapat sincs az angol bajnokságban, amely képes felmutatni a Lukaku, Ibrahimovic, Rashford, Martial-négyeshez hasonló csatársort. S azt sem szabad elfelejtenünk: Zlatan továbbra is az egyik legnagyobb marketingfogás a piacon, sőt elképesztő gyors rehabilitációjának köszönhetően az is látszik, még mindig az egyik legmotiváltabb „élő legenda” a piacon, aki zsigeri módon képes tüzet csiholni maga körül, óriási hatást gyakorolva ezzel a többiekre. Valószínűleg tovább igazolja ezzel a svéd, hogy Eric Cantonához mérhető az a fajta különös légkör, ami körüllengi őt.

José Mourinho nem ostoba, nem fogja „sanyargatni” Zlatant minden mérkőzésen (ám abban biztosak lehetünk, hogy Ibra legalább 38 meccset képes lenne végigtolni a szezonban), de nincs is szüksége rá, mivel Lukakuval valami egészen más taktikát dolgozott ki a portugál, amelyben nem lehet csak úgy kicserélni a sakkfigurákat. Ibrahimovic-csal új fegyvert kapott José, amely ugyan a tavalyi szezonban nem mindig „sült el”, de bizonyos mérkőzéseken, bizonyos csapatok ellen aranyat érhet a mostani, hosszú szezonban, főleg egy olyan idényben, amely Mourinho második szezonja, s tudni lehet: a Premier League-trófea begyűjtése a legfőbb cél, a karma szerint pedig a portugálnak mindig a második éve a legjobb. S hogy ezt bizonyítani fogja-e a Unitednél, abban Ibrának is komoly szerepe lesz: 

1, Zlatan komoly fegyvertény lehet kis- és nagycsapatok ellen is, csak megfelelő percig kell a pályán tartani (s lehetőleg nem az elsőtől az utolsóig, amely hibába tavaly is beleesett Mourinho). Egy ilyen sérülés után, s tekintve azt, hogy a United gépezete jól működik Lukakuval, nagyjából az utolsó fél óra az, amikor komoly lökést adhat a svéd bármelyik tizenegynek. Így remélhetőleg sikerül fitten tartani a belga kilencest is a szezon véghajrájára, ami különösen fontos, látva például Paul Pogba tavalyi év végén mutatott performanszát: a francia ugyanis kőkeményen ki lett facsarva a folyamatos játszatással, s voltak meccsek, mikor nem tudta, merre van az előre.

2, Ibrahimovic játék/perc átlaga az egyik kérdés, a másik viszont a taktika, amelyben szerepet kap. José Mourinho eleddig ragaszkodott a 4-2-3-1-es szisztémához, egy védekező középpályással (Matic), s egy támadóbb szerepkörben focizó hatossal (Pogba), míg előttük helyet kap az igazi támadó négyes, egyszem csatárral. Ez az egyetlen ember idáig Lukaku, s a gyors kontrák, valamint a hatalmas tempó miatt tökéletes láncszem a belga. Ibrával ez nem biztos, hogy működne, de a tavalyi taktikához visszanyúlva (Pogba támadó középpályásként, Rashford és Mkhitaryan például a széleken) elegendő húzás lehet ez Mourinhotól (mondjuk úgy, majd előkapja a svédet, ha nagyon ég a ház) – ugyanakkor szigorúan csak hazai, kisebb téttel bíró mérkőzéseken.

Mindenesetre a United új 10-ese hatalmas fogás volt már tavaly is, hiszen hamar felpezsdült az az áporodott, rossz beidegződésekkel tarkított légkör, mely addig a United háza táját jellemezte – köszönhetően David Moyes és Louis van Gaal félresikerült taktikáinak és átigazolás politikájuknak. A Manchester United jelenleg a „legvidámabb barakk” Angliában, s ha hosszasan képesek fenntartani ezt a szellemiséget, úgy visszatérhetnek a megfelelő sínre, ahol Sir Alex évekig tartotta a United gőzmozdonyát. S hogy ehhez miként járul hozzá Zlatan Ibrahimovic? Nem pusztán gólokkal...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajszarito.blog.hu/api/trackback/id/tr1412777618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása