A belga labdarúgó-válogatottat hosszú évek óta aranygenerációként emlegetik, hiszen több olyan játékos van Roberto Martínez csapatában, akik már most világklasszis szinten mozognak – vagy majd fognak néhány év múlva. Elég csak Eden Hazardra, Romelu Lukakura, Kevin de Bruynére, Radja Nainggolanra, Yannick Carrascóra vagy Youri Tielemans-ra gondolnunk. S akkor még mindenkit fel sem soroltam. Ám az aranyifjaknak van miben fejlődniük, ráadásul a problémák már régóta fennállnak.

A baráti társaságomban minden futballal kapcsolatos világeseménykor tartunk egy kisebb közvéleménykutatást, hogy ugyan melyik csapat fog a döntőig eljutni – avagy az elvárásokhoz mérten kimagasló teljesítményt mutatni. Legalább 2012 óta azt hallgatom: ’idén a belgák tuti ott lesznek a végén’. Aztán valahogy mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan arra számítani lehet. Pedig ha jobban belegondolunk, a belgák nagyjából most értek el arra a szintre, hogy a fiatal csikókból relatíve érett, komplex futballisták váltak, s jó eséllyel pályáznak egy komolyabb trófeára – mondjuk a 2018-as VB-címre. Mert nézzük csak meg, mi volt pár évvel ezelőtt a belgák háza táján, s ehhez még agysebésznek sem kell lennünk:

• Eden Hazard nagyjából három éve a világ öt legjobb labdarúgója közé sorolandó, s valami egészen fantasztikus támadójátékos vált belőle. Nem véletlenül lett a belgák kapitánya, igazi húzóember a csapatban, s ha valakire, akkor rá lehet számítani most már minden mérkőzésen, hogy a "döntő faktor" lehet.
  
  
• a válogatott egyik legkomolyabb alapembere, Thibaout Cortouis most 25 éves, ami kapusoknál még rendkívül fiatalnak mondható, s értelemszerűen pár éve még kevesebb rutinnal rendelkezett. Azóta Cortouis túl van megnyert Premier League-címen, válogatott lebőgésen - tehát valamelyest nőtt a tapasztalata is.
  
  
• a csapat első számú gólfelelőse, Romelu Lukaku idén komolyat lépett klubszinten, ugyanis Liverpool kék feléből áttette székhelyét Manchester vörös felébe, amely mögött azért ott van az a statisztikai mutató, mely szerint Lukaku exponenciálisan, évről évre növeli góljainak számát aktuális csapataiban (16-20-25-26). Nem véletlen, hogy Martínez (mint egykori edzője az Evertonnál) szeretné a Manchester United kilencesére építeni a támadójátékot. S ebben azért vannak partnerei is Lukakunak.
  
  
• ott van a széleken Yannick Carrasco és Dries Mertens, akik nem pusztán elképesztően eredményes széljátékuk miatt számítanak alapembernek, hanem szédületes gyorsaságuk és labdakezelésük miatt. Ugyanis Carrasco és Mertens egyaránt labdabiztos játékosok, magas technikai képzettséggel (ezen a szinten talán mindez el is várható), így gyakorlatilag úgy és addig tömhetik Lukakut labdával, ameddig jónak látják. Birtokában vannak annak a képességnek, hogy megoldják a legnehezebb szituációkat is 1 az 1-ben. Carrasco néhány éve tűnt fel igazán az európai futballban, s egy csapásra klasszis szélső avanzsált belőle, míg Mertens a Napoliban tudott kiteljesedni igazán, s húzóemberévé vált az olaszoknak. S azért Divock Origiről sem illik megfeledkezni, aki inkább sebességével lehet egy másik alternatíva a széleken.
  
  
• a belga középpálya már a nevek alapján is lehengerlő: a Tottenham labdabiztos passzgépe, Moussa Dembélé kétségtelenül a válogatott (s a Tottenham) legbiztosabb pillérévé vált az utóbbi években - érett, okos játékával gyakorlatilag a tökéletes szűrőt testesíti meg a csapatban, akiben szinte soha nincs ott a piros lap lehetősége (ellenben Nainggolannal). Mellette azért amolyan „pitbullnak” ott van Radja Nainggolan, akivel ketten teret adhatnak Kevin De Bruyne-nek a lubickolásra (hol középen, hol a szélen), amelyben a Manchester City kiválósága azért eléggé jó, nem véletlenül fizetett érte pár éve bődületes összeget a City vezetősége (mennyire jól tették). De Bruynében ott van az a fajta tálentum, ami rendkívülivé teszi a vörös hajú középpályást, s amivel nagyon komoly fegyvere lett Martínez válogatottjának.
  
  
• s ne menjünk el szó nélkül a betonbiztos védelem mellett sem. A Tottenhamben kiváló párost alkotó Alderweireld-Vertonghen duóra bőven lehet építeni, s a mostanság 3 középső védővel operáló belga csapatban ott van még a szebb napokat is megélt Thomas Vermaelen, aki a válogatottban mindig is vezéralak volt, így a három, 30 év közeli középső védő – ha mással nem is – rutinjával sok feladatot hiba nélkül képes megoldani.

Összességében tehát a lényegre, a megoldásra nem volt nehéz rájönni, de röviden, ami miatt komoly esélyesek a belgák nemzetközi szinten, az az: 

1, hogy a fiatalok komoly rutinra tettek szert, s tökéletes egyveleget képeznek a csapaton belül a rutinos rókák az ifjú klasszisjelöltekkel. 

2, hogy a csapat gerincét gyakorlatilag világklasszisok alkotják (Courtois – Alderweireld – De Bruyne – Hazard – Lukaku), ami nem számít mindennaposnak válogatott szinten sem. S minden pozícióra jut legalább két egészen kiváló futballista, amely mondjuk a német válogatottnál relatíve nagy előny volt az elmúlt évek világeseményeit tekintve (azért jegyezzük fel: a francia válogatott is hasonló cipőben jár, mint a belgák pár éve, hiszen minden posztra adott két valóban elképesztő tehetség, de azért ez nem garancia arra, hogy az eredmények is jönni fognak).

Nem kívánok a kelleténél jobban belemerülni a belga válogatott taktikai elemzésébe, pusztán a jól látható hibákat szeretném érzékeltetni, amiben Roberto Martíneznek fel kell javítaniai csapatát. A VB-selejtezőt majdhogynem tökéletesen abszolválta a csapat, voltak egészen kiemelkedő teljesítmények is, a 3-4-3 remekül működött a selejtezők során (de azért inkább a jóval gyengébb válogatottak ellen). Én viszont a pontatlanságot hoznám fel a belgák rovására, ami leginkább akkor szembetűnő, mikor komolyabb erővel rendelkező együttesekkel találkoznak, vagy közel azonos szinten lévő alakulatokkal. A pontatlanság főként a kapura lövéseknél érzékelhető, s ezt szerencsére a statisztikai adatok is jól láthatóvá teszik. A belgák múlt hónapokban lejátszott, komolyabb hangvételű mérkőzésein a kapura lövés és a kaput eltaláló lövések megoszlása 76/20 volt, amely lebontva is kellemetlen egy ilyen összetételű csapattól.

Oroszország – Belgium barátságos válogatott-mérkőzés: 3-3 (12 kapura lövés, 5 kaput eltaláló) - döntetlen

Hollandia – Belgium barátságos válogatott-mérkőzés: 1-1 (17 kapura lövés, 5 kaput eltaláló) - döntetlen

Belgium – Spanyolország barátságos válogatott-mérkőzés: 0-2 (3 kapura lövés, 1 kaput eltaláló) - vereség

Wales – Belgium, EB-mérkőzés: 3-1 (14 kapura lövés, 4 kaput eltaláló) - vereség, Wilmots távozik

Belgium – Olaszország 0-2, EB-mérkőzés: 0-2 (17 kapura lövés, 2 kaput eltaláló) - vereség

Portugália – Belgium barátságos válogatott-mérkőzés: 2-1 (13 kapura lövés, 3 kaput eltaláló) - vereség

Akárhonnan nézem, ez rendkívül sovány statisztikai mutató, amikor a válogatott olyan játékosokkal rendelkezik, mint Lukaku, De Bruyne, Hazard vagy éppen Carrasco és Mertens, akik azért pontosan tudják, mit jelent egy komoly tétmeccs, az azzal járó nyomás, s az, hogy miként kell eredményesen focizni. Azonban akkor is akadozik a gépezet, ha az ellenfél beáll például védekezni (lásd Belga – Görög meccs 0-0-ját), ilyenkor pedig Hazardék körbelövöldözik a kaput, csak hát relatíve nagy pontatlansággal. Marc Wilmots ezzel nem tudott mit kezdeni, s a 2016-os EB után távoznia kellett a válogatott éléről, Roberto Martínez pedig Thierry Henry-val próbálja a belgákat a helyes útra terelni. Ami egyébként úgy tűnik, jelenleg jól is megy: a lövéseknek több mint a fele most már kaput is talál (ha a VB-selejtező meccseit nézzük), s a befejezések is jóval pontosabbak, főként Lukakunál feltűnő a változás, aki majdnem minden második meccsén eredményes a nemzeti csapatban.

Az viszont nagy kérdés, hogy a jövő évi világbajnokságig mire lesz elég Martínezék munkája, merthogy eléggé nagy lesz a konkurencia, már ami a többi nemzeti csapatot illeti. A VB fő esélyesei egyelőre úgy tűnik, a németek lesznek, mögöttük pedig szorosan ott lesz a Neymar-vezette brazil válogatott is, s akkor szó kell essék még a sötét lónak tartott franciákról, akiknél nem lehet megállapítani egészen pontosan, hogy a két kezdő tizenegyre elég minőségi játékosállomány valójában mire is lesz elég. De talán még a megújulni kívánt spanyolok is beleszólhatnak a kontinenstornába. A belgákkal viszont soha nem az volt a probléma, hogy gyenge lenne a keret vagy legalábbis foltozandó itt vagy ott. A számtalan minőségi játékos komplett csapattá való gyúrása lesz az igazi nagy feladat továbbra is. Mert bizony a világbajnokságon valamit mutatnia kell a Vörös Ördögöknek. Pontosabban nem valamit, hanem olyan megkérdőjelezhetetlen teljesítményt, ami minimum döntőt ér majd, s amely igazolja azt, ami miatt a belgákat aranygenerációnak tituláljuk. Ha viszont ismételten bukás lesz a nemzetközi torna, akkor el kell gondolkodni, hogy ez a Hazard, Lukaku-vonal nem vezet sehová válogatott szinten. Tudjuk, ismerjük az argentinokat: hiába van egy Leo Messijük, attól a csoda még nem érkezik ezüst tálcán, ha összességében nem működik csapatként egy válogatott.

Mindentől függetlenül pedig szinte bizonyos, hogy amennyiben a belgák a következő években semmilyen trófeát nem fognak elhódítani, ez lesz a legcsúfosabb bukás, ami egy nemzetközi válogatott generációjával történhet...