Gylfi Sigurdsson különös figurája a Premier League-nek: évről évre fantasztikus és kiemelkedő teljesítményeket mutat fel a bajnokságban, ám mikor szintlépésre kerül a sor, az izlandi megijed. Van ilyen, láttunk már hasonlót, elég mondjuk Memphis Depay manchesteri karrierjére gondolnunk. Idén viszont tényleg jöhet az áttörés Sigurdssontól, mondom is, miért.

Az Everton transzferpolitikáját már rendesen kitárgyalta az egész angol sajtó, nem győzték a BBC és a SkySports újságírói, szakértői küldözgetni a dicséreteket Ronald Koeman felé, mondván a liverpooli kékeknél olyan építkezés folyik, ami a holland futballiskola legszebb éveit eleveníti fel. Érkezett a hátvédek mögé a szigetország legígéretesebb hálóőrének kikiáltott Jordan Pickford, majd a védelem közepére belibbent az angol Michael Keane, aki jelenleg kétségtelenül a legjobb brit középső védő. Ezzel nem elégedett meg Koeman, elhozta magának Davy Klaassent az Ajax-ból, s nem utolsó sorban érzelmi bombát robbantott Wayne Rooney „hazahozatalával”. A legnagyobb fogás azonban a Swansea-tól klubrekord összegért távozó (45 millió font) Gylfi Sigurdsson lehet majd, aki komoly taktikai fegyvert jelenthet a jövőben – és nemcsak a Goodison Park esős, hétfő esténként esedékes bajnokiain. Mielőtt belemerülnék az izlandi középpályás játékának elemzésébe, rögvest Richard Innes szenzációs találatát emelném ki a Mirror hasábjaiból. A brit összeszedett Sigurdssonról 7 statisztikai mutatót, amivel talán a legvérmesebb fanyalgókat is meg lehet győzni arról, egyáltalán nem ’elképesztő és ostoba’ összeg az, amit kifizettek az izlandiért:

Nyilván nem lehet pusztán egy remek jobb lábbal kimagyarázni azt, hogy mitől került az egykori Swansea-játékos közel 50 millió fontba, de látni kell: Sigurdsson sokkal több, mint egy kiváló rúgótechnikával megáldott középpályás. Egyfelől remekül használható középső középpályásként (CM), illetőleg a támadó harmadban szinte bárhol (képes játszani bal- és jobb oldali középpályást, az igazi helye azonban középütt van). Nem is csoda a támadó középpályás szerep, hiszen az izlandi mindenkori idolja az a Frank Lampard volt, aki karrierje végén zseniális irányítóként szállította a gólokat London kék felében.

 „Lampard volt az a játékos, aki én is akartam lenni. A számtalan gól, amit középpályásként szerzett, elképesztő. A pályán és azon kívül is ő akartam lenni. Szerencsém volt, hogy az édesapja kezei alatt dolgozhattam egy rövid ideig a Readingnél, és betekintést kaphattam abba, mitől is az a játékos Frank, aki, és hogyan képes ennyi gólt termelni középpályás létére.”

Sigurdsson statisztikái a Premier League 2016/17-es szezonját tekintve, egyszerűen fantasztikusak. Kezdve a 9 góljával és 13 gólpasszával, már önmagában kimagaslik a középpályások közül – téve ezt úgy, hogy egy relatíve „kis csapat” vezéralakja. Kevesen tudják, de Sigurdsson rendkívül sokat próbálkozik a gólszerzéssel, a tavalyi idényben például 116 lövése volt, amiből 50 el is találta a kaput: valljuk be, ez nem rossz arány, igazán nagy helyzetben (értsd 1 az 1-ben) pedig mindössze kétszer hibázott. Góljaiból három büntetőből született, kettő szabadrúgásból, míg négy akcióból szerzett találata igazolja: az Everton új szerzeménye nem pusztán a pontrúgások specialistája. Érdemes megjegyezni, hogy védekezéshez is konyít valamait támadó középpályás létére: sikeres szereléseinek százaléka valahol 60% feletti, az egész szezonban pedig mindössze 18 szabálytalanság fűződik a nevéhez, 2 sárga lappal megspékelve.

Az izlandi középpályás játéka nem a fizikális párharcok megnyeréséből áll (pedig abban is felveszi a versenyt sokakkal), sokkal inkább a kontaktok elkerüléséből, a labda támadók felé való minél hamarabbi továbbításában. Sigurdsson technikailag rendkívül képzett futballista, ami kiemeli az átlagból, s cseppet sem az a feleslegesen cselezgető fajta. Amikor megteszi, annak bizony célja (s esztétikai élménye) van: elkerülni az ütközéseket, kiugratni a társakat, a kaput bevenni – ahogyan az egy rendes támadótól illendő is. Sigurdsson játéka leginkább Juan Matáéhoz avagy Christian Eriksenéhez hasonlítható (utóbbi játékos volt az egyik fő oka annak, hogy Sigurdssonnak távoznia kell a Tottenhamből, ugyanis Eriksen képes volt az állandó, jó teljesítményekre, míg ez az izlandiról nem volt elmondható Londonban). Nem csoda, hogy Koeman régóta a csapatában kívánja tudni Sigurdssont. Az Evertonból egyre inkább kiszoruló és távozni készülő Ross Barkley utódja lehet az izlandi, a „hiányzó láncszem”, aki az Evertont valóban bajnokesélyessé teheti majd - de mindenesetre komoly kihívóvá.

A liverpooliak támadó szekciója már így is rendkívüli, tekintve, hogy Romelu Lukaku pótlása remekül lett megoldva: Rooney, Sandro Ramirez és Dany Klaassen ígéretes hármast alkottak a tizenhatoson belül, s míg a holland szakvezető három védős felállással próbálkozott, addig Sigurdsson érkezésével szinte bizonyos, hogy visszatér a négy védős rendszer, két szűrő középpályással (Schneiderlin, Gueye), valamint egy nagyon erős elöl lévő négyessel (Sigurdsson, Klaassen, Rooney – Ramirez). Kérdés, hogy Koeman valóban meglépi-e vajon majd ezt, avagy marad az angol csapatoknál újfent nagyon népszerű három védős szisztémánál (lásd Chelsea, City, Arsenal). Annyi biztos, hogy Gylfi Sigurdsson komoly taktikai fegyver lesz a pontrúgásoknál, s bár az Evertonnak ezidáig is voltak remek szöglet- és szabadrúgás lövői (Baines, Barkley, Rooney), de az izlandinak köszönhetően egészen más dimenzió lesz az, ami feltehetőleg Michael Keane-t a szezon leggólerősebbb középső védőjévé teszi majd.

Leigazolása kapcsán felmerül bennem a kérdés, mi lesz így Wayne Rooney-val, aki az Evertonban már nem mindig csatárt játszik (ahogyan manchesteri pályafutása végén már a Unitedben sem ott szerepelt), Sigurdsson érkeztével pedig észszerűbb döntés lenne az izlandira alapozni a taktikát, mintsem a "levezető" Wazzára. Nyilvánvalóan nem fog minden mérkőzésen pályán lenni az angol, de Sigurdsson talán a legjobb teljesítményeit középen és a balszélen képes nyújtani, s legkésőbb decemberig Koemannak is szembe kell néznie azzal, amivel David Moyes-nak, Louis van Gaalnak és José Mourinhónak is kellett az elmúlt években: Wayne Rooney-t parkoló pályára kell állítani, hiszen - kimondva-kimondatlanul - többet árt egy gördülékeny támadójátéknak, mint amennyi hasznot hajt a csapatnak. S hogy ennek a lavinának Sigurdsson lesz-e az okozója, az még a jövő zenéje. Azt ugyanakkor nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hogy Rooney rögtön 2 góllal kezdett az Evertonban, a váltás tehát kétségtelenül jót tett neki. Viszont a mezőnyben még mindig többnyire ügyetlen, pontatlan megoldások jellemzik, amiket persze egy csatár csakis a gólokkal tud feledtetni. Ebben lehet majd nagy segítségére a gólpasszgyáros Gylfi Sigurdsson.