Fellaini egy zseni, de most őszintén. A belga hajmester egyike azon kevés játékosnak a modern futballban, akire több edzőváltás után is számít az aktuális menedzser. De miért van ez? Kell egy ’oszlop’ a csapatba? Ő a fejjáték origója? Azt hiszem, utóbbi tulajdonsága nem magyarázza meg, miért is kihagyhatatlan egy jól működő gépezetből Marouane Fellaini. A válasz valószínűleg egyaránt ott van Mourinho és a szurkolók szeme előtt is.

Amikor Fellainit hozta magával David Moyes az Evertonból, pusztán annyi megjegyzésem volt a témát illetően, hogy a United nyert magának egy igen jó szűrőt, aki a transzfert megelőző szezonokban folyamatosan hülyét csinált a manchesteri középpályákból – Scholes-ostól, Giggs-estől, Carrickestől. Ez pedig nem volt kis szó akkoriban – főleg, hogy az ellenfél menedzserét éppenséggel Sir Alex Fergusonnak hívták. Aztán fordultak a dolgok, kinek jó, kinek pedig rossz irányba: Fergie helyett jött Moyes, Scholes helyett pedig megérkezett a belga kolosszus, aki aztán közel sem hozta azokat a teljesítményeket, amelyeket Liverpool kék felében mutatott. Élete egyik legelső manchesteri rangadóján például Yaya Touré keményen leiskolázta szűrésből Fellainit, s a szurkolók is szépen, lassan kezdtek rádöbbenni: 27 millió fontért (ami akkoriban relatíve nagy összegnek számított) kaptak egy ugyan remekül fejelő, de labdakezelésben ügyetlen - cserébe legalább lassú középpályást. Moyes bűne megbocsáthatatlannak látszott hosszú hónapokig, s miután Fellaini meg is siratta szélnek eresztett szellemi támaszát, rá kellett döbbennie: előbb-utóbb a Manchester United rendes középpályást fog igazolni. Louis van Gaal érkezésével ez nagyjából meg is történt: érkezett Ander Herrera Bilbaóból, aki ugyan rögtön nem váltott világot, de lényegesen komplexebb játékot mutatott középen, mint amelyet Fellaini valaha is produkált a Vörös Ördögöknél. Van Gaal pedig meglátta a fényt az alagút végén, a belgát pedig elkezdte a támadó harmadba beépíteni, egyfajta második csatárként, aki a felívelt labdákat...

1, lefejeli a második vonalban soha meg nem érkező középpályásoknak

2, lefejeli az ellenfél védőinek

3, ugyan el nem találja, de lefejeli a védőt

4, ugyan el nem találja, de lekönyökli a védőt

5, leveszi mellel és kipasszolja szélre

6, leveszi mellel, befordul, a labdát pedig bevágja a hálóba 

Nos, ezekből érvényesült mindegyik pont, feltehetően az összes lehetséges kombinációban, ugyanakkor az is kétségtelen: Fellaini ’sztár’ lett a 2014/15-os szezonban, vágott 7 gólt (komoly téttel bíró, igazán fontos meccseken), s bizonyította van Gaalnak is, hogy mindig lehet rá számítani, 100%-nál kevesebbet nem fog a pályán mutatni. A következő idényben szintúgy a helyén volt, ugyan pusztán 4 szerzett góllal, de amikor kellett, ott volt a belga, ami egy menedzsernek hatalmas pluszt jelent. S ez egyáltalán nem közhely kategória. Nyilvánvalóan ezt értékeli benne José Mourinho is. Fellaini ugyan nem egy labdazsonglőr, de nem láttam még olyan meccset tőle, ahol nem hozta volna ki magából a maximumot. Ő nem fog sétálgatni a pályán, nem fog feleslegesen fetrengeni a földön időhúzás céljából, mert tudja hol van: a világ egyik legnagyobb klubjában, közepes képességekkel felvértezve. Középszerű játékosból pedig sok van (főleg a Unitedben), legyen az 150 vagy 194 centiméter magas. Mourinho a következőket nyilatkozta a belgáról:

„Fellaini nélkül gyengébb lenne a csapatunk. Nem számít, hogy a pályán vagy az öltözőn belül, de szükségünk van rá.”

Egyáltalán nem meglepőek a portugál szavai. Fellaini ékes bizonyítéka azon játékosoknak, akik menedzsertől függetlenül képesek az utasításokat kérdőjelek nélkül elfogadni, s azt tenni, amit a vezető kér tőlük. Edzőként mi is ezt kívánnánk, nemde? S azért az a 194 centiméter sem elhanyagolható opció. Ugyanis Fella fejjátéka valóban remek, gyakorlatilag minden pontrúgásnál ott van a lehetőség, hogy a belga eredményes lesz – akár gól, akár gólpassz formájában. Ugyan tartom azt a véleményemet, hogy a United taktikai repertoárja nem épülhet csak ilyen, faék egyszerűségű megoldásokra, de vészhelyzetben, betömörülő védelem esetén néha a legkézenfekvőbb taktika, ha a menedzser beküldi Marouane Fellainit. Mourinho is így gondolkodik, ugyanis többször említette már, mennyire remek fegyver a belga, ha az erőviszonyokat át kell billenteni a manchesteriek javára, vagy egyszerűen csak teljesen összezavarni az ellenfelet azzal, hogy a belga center pozícióban szaladgál a meccs utolsó szakaszában. Akármennyire nevetségesnek, kispályásnak hat ez a megoldás, de valljuk be egymás közt: bejön az esetek többségében. Attól, hogy Fellainire lehet készülni, még nem jelenti azt, hogy képesek is megfékezni őt.

A 2017-18-as szezonban pedig még inkább megtáltosodott Fellaini, hála Mourinho dicsérő szavainak.

A Ral Madrid elleni Szuperkupa-döntő ugyan elúszott a Unitednek, de Fellaini csereként beállva is képes volt összezavarni a komplett madridi védelmet, 6 párharcból ötöt simán abszolvált, Ramos-éknak pedig keményen meggyűlt a bajuk a felívelésekkel, s a mérkőzés kis szerencsével 2-2-re is végződhetett volna (hiába a meccs nagyobb részében fennálló totális Real-fölény). Láthatóan itt csatárt játszott Fella, amivel nincs baj, a vészmegoldás definícióját pedig valahogy ezzel a taktikai húzással lehetne definiálni a könyvekben.

Az FC Basel ellen, 3-0-ra megnyert mérkőzésen például kitűnően látszott az, hogy mit nyújt a csapatának Marouane. A SofaScore elemzéseit böngészve látható, hogy Mourinho 4-2-3-1-es szisztémájában a pálya jobb oldalát játszotta be a belga – Paul Pogba kiválásával. A 83%-os passzpontossága például közel sem kiemelkedő, de hosszú labdái egytől-egyig ültek, s a párharcoknak több mint a felét képes volt megnyerni. Partnere, Nemanja Matic hiába passzolt 93 (!) %-kal, a párharcokból egyszer sem sikerült győztesen kijönnie (4/0), pedig aztán ő sem kispályás, ha erről van szó.

S most jöhet a fekete leves: Fellaini novemberben 30 éves lesz (ami tudom, semmit nem jelent), a nyáron lejár a szerződése, s még nem ültek le tárgyalni vele a United részéről. Kétségtelen, hogy maradni fog, hiszen Mourinho is kitölti majd szerződését (talán többet is), neki pedig szüksége van a belgához hasonló – nem szeretem ezt a szót, de talán jól körülírja őt – ’robotokat’, akik a menedzser mögött állnak, hiába gyengébb- vagy közepes képességűek. Azonban Európa szó szoros értelmében vett, valódi topcsapataiban nem igazán találunk a belgához hasonló, közepes Jolly Jokereket, akik ilyen fontos szerepet töltenének be csapataikban. Szó se róla, működik a dolog Manchesterben, de nem mindig, s előbb-utóbb vége kellene szakadjon majd ennek. Egyrészt Fella sem lesz fiatalabb, valószínűleg fizikális erejéből is veszít majd idővel, s talán a Unitednél is kialakul egy olyan taktika, amiben nem Fellaini becserélése hoz érdemi változást, hanem Mourinho igyekszik majd olyan cseréket meglépni, akik a kreatív, gyors focit testesítik meg. Másrészt pedig rettentően kiszámítható az, ha a United hátrányban van, esetleg döntetlenre áll, és a belga ott toporog az oldalvonal mellett. Az élelmesebb menedzserek meg fogják tanulni, hogy Mourinho hogyan és mire használja a belgát. Volt már erre példa, s lesz is a jövőben.

Nincs semmi baj Marouane Fellainivel, még azt is mondanám, szerethető figura. Ha pedig helyén kezeli pozícióját a csapaton belül, HA Mourinho helyén kezeli a belgát a keretben, úgy mindenki elégedett lesz az Old Traffordon. Amennyiben viszont huzamosabb ideig a kezdőben ragad, úgy sokaknak lesz hamar elegük szegény Fellainiból... de tehet ő erről?